A programról
Elsősorban online, önálló, illetve közös, csoportos munkán alapuló rendszerben zajlik a programozás tanítása. Diákjainknak kéthetente tartunk szakköröket. Emellett egy hosszútávú tananyag is biztosított, feladatokkal, segítséggel, amit a saját tempójukban tudnak feldolgozni. A nálunk tanulók az online alkalmaktól függetlenül bármikor kérhetnek es kapnak segítséget. Kialakult egy több mint 300 főből álló közösség, amelyben diákjaink egymásnak is segítenek, egymást biztatják és motiválják, és ahol a tanárok is folyamatosan jelen vannak, ha segítségre vagy tanácsra van szükség. Alkalmanként közös online társasjáték-eseteket is tartunk. Diákjaink a szakkörökön megismerhetik a szintjüknek megfelelő honlapokat, felületeket, amelyeknek a segítségével a későbbiekben önállóan is tudnak fejlődni.